Fáklyák kísérik az utunkat!
Azt már tudjuk, hogy a Vértes évszaktól függetlenül gyönyörű. Tavasszal megmutatja az Ezerjó (Fél)maraton során az ébredező arcát, ősszel pedig a színesebb oldalát. A futás 19 óra 30 perckor indul Mórról a Polgármesteri Hivatal elől (Szent István tér) és Csókakő érintésével Csákberényig futunk közösen. A táv egy részén a naplemente, majd a szürkület hangulatát fokozva fáklyákat helyezünk ki, azok világítják meg az utunkat. Frissítőpont lesz Csókakőnél, majd Csákberényben Orondpusztán két pince előtt tudtok majd fröccsel, vízzel frissíteni. A célban közösen vacsorázunk egyet, reméljük jókat beszélgetünk és aki előre jelezte a nevezés során busszal vissza tud jönni Mórra, a rajt helyszínére.
Az időmérés máshogy fog működni, mint az Ezerjó Félmaratonon, de erről nemsokára külön beszámolunk és a további részletekről is. Kérdés esetén keressetek minket az Ezerjó Félmaraton facebook oldalán, igyekszünk minél hamarabb válaszolni.
És a legfontosabb, kizárólag előnevezés lehetséges, ne felejtsétek el! Szeptember 15-ig tudtok nevezni itt a honlapunkon, helyszíni nevezés nincs!
Várunk Titeket a versenyen:
Ezerjó Félmaraton csapata